Rólunk

Üdvözöljük!!!

Üdvözöljük Önt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozat,  Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar, Környezettudomány Szak honlapján!

Honlapunkon megtalálja mindazokat az információkat, melyeket abból a célból válogattunk össze, hogy Ön betekintést nyerhessen a szak oktatói és kutatói munkájába.

Igyekeztünk önmagunkat úgy bemutatni, hogy a honlapon választ találjon kérdéseire az a hallgató, aki ide szeretne felvételizni; munkatársunk, aki napi munkájával kapcsolatos ügyben érdeklődik vagy akár az a vállalat, aki hozzájárulásaival támogatja munkánkat.

A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás ésszerű harmonizációja. A biomérnöki szak 2007 óta működik, új, lineáris szerkezetű képzés: nyolc félév alatt, 240 kredit teljesítésével lehet megszerezni az alapdiplomát, majd négy félévi tanulással a mesterdiplomát.

Szakunk küldetése, hogy részünk legyen a jövőben is élhető környezet megteremtésében és megtartásában.

Fő küldetésünk, hogy hallgatóinkból kreatív, felkészült és tudományos ismereteket hasznosítani képes szakembereket képezzünk, akik sikeresen megállják helyüket a műszaki és gazdasági gyakorlatban vagy a kutatás-fejlesztésben, és magukat tovább képezve lépést tudnak tartani a szakma fejlődésével.

Reméljük, hogy honlapunkon Ön is megtalálja a kívánt információkat. Ha további felvilágosításra van szüksége, vagy a honlappal kapcsolatban észrevételt kíván tenni, kérjük, írjon a megadott címre: ubbmediu @ ubbmediu-sfgheorghe.ro

Honlapunkat olvasgatva, remélem az Ön számára is hasznos információkhoz juthat!
Kellemes böngészést!